Segítve sistereg a Sötét,
Hiszed, hogy hevesen henyél.
Fűben fanyarul fakul Fényed,
Lehelleted lihegve éled.
Hangod hajol a hajnalon,
Szemed szédülve szorongatod.
Dolgok dalolva dőlnek, dübörögnek,
Ma megcsaltad magad örökre.
Lógó lényed lassan lankad,
Agyad alkot, aszályt ad.
Pajkos paraszt-pogányként
Hányva érted, mi a lét.
Mégis medres mód e mézes máz,
Hogy holtan hallod honod hangját.
Becstelen bűnbe beleestél,
s megértetted, hogy hazád az Ég.